Nincs találat.
-
H2020 BOND Tanulmányút – Hollandia
2018.05.28.Az Európai Unió kutatás-fejlesztész támogató Horizon 2020 stratégiájának keretein belül indulhatott el 2017-ben BOND elnevezésű projekt, amely elsődleges célja, hogy megerősítse az európai kistermelők közötti együttműködéseket. Ennek keretein belül 2018. tavaszán több termelői együttműködésekben jártas gyakorlati és elméleti szakember vehetett… -
H2020 BOND Tanulmányút – Norvégia
2018.05.28.A projekt egyik célja, hogy erős szervezetek kialakulását segítse hálózatok és együttműködések generálása által. „Együtt többek vagyunk mint külön”34 országból 60 ember vehetett részt tanulmányúton. A tanulmányutakról filmek is készülnek majd. WEB OLDAL www.bondproject.eu FACEBOOK oldal: @bondprojekt TWITTER oldal… -
Sajtmesteri órák a Gyüttment Fesztiválon
2018.03.26.Mircz Nárcisz sajtmester 2017 nyarán a Gyüttment Fesztiválon élménydús, gyakorlati bemutatókkal egybekötött sajtkészítő előadásokat tartott, amelyeket az Eco Logical Film stábja videón is megörökített. A program a Kislépték Egyesület szakmai kezdeményezéseinek részeként valósult meg. Az egyesület működését – így a… -
Elfogadásra került a KISTERMELŐI élelmiszer-előállítás és -értékesítés jó higiéniai gyakorlat
2017.09.29.Hivatalosan is elfogadásra került 2017 nyarán a kistermelői élelmiszer-előállítás és -értékesítés jó higiéniai gyakorlatát összefoglaló útmutató, mely az FM honlapjáról ingyenesen is letölthető. A hagyomány és rugalmasság elveit is szem előtt tartó, a kistermelők számára kulcsfontosságú dokumentum létrejöttét a Szövetség… -
Környezetvédelmi termékdíj – könnyítések a mezőgazdasági termelőknek, kisléptékű termékelőállítóknak
2017.03.30.A Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos ÉrdekképviseleténekEgyesülete a Nemzeti Együttműködési Alap szakmai kollégiumának támogatásával szakmaifórumot tartott a hulladék megelőzés témában 2016. április 28-án a Herman OttóIntézettel közösen. Akörnyezetvédelmi termékdíj fizetéssel kapcsolatosan felmerülő kérdésekre a FöldművelésügyiMinisztérium részletes válaszokat adott, melyeket egységesen… -
Tejfeldolgozás módosító javaslat a kézműves sajtokért és sajtkészítőkért
2016.10.23.Egyesületünk 2015-ben kérte a minisztériumot az esetleges módosító javaslat szakmai egyeztetésére. Akkor nem kaptunk kedvező választ, de a tejtermelők helyzete nehéz továbbra is, ezért újra benyújtunk hasonló kérést majd. Szívesen várjuk a hozzászólásokat a kisleptek@gmail.com email címre. A kiemelt kormányprogramok… -
Hulladék és állati melléktermék megelőzés, szabályozás
2016.09.02.A Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete a Herman Ottó Intézettel közösen megrendezte 2016 04 28-án a NEA-TF-16-SZ-0430 regisztrációs számon nyilvántartott pályázatban támogatott szakmai fórumát a „A helyi közösségek és együttműködéseik szerepe a hulladék-gazdálkodásban” címmel. A szakmai fórum javaslatait… -
Hulladék és állati melléktermék megelőzés, szabályozás javaslatai a kislépték érdekében
2016.06.27.A Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete a Herman Ottó Intézettel közösen megrendezte 2016 04 28-án a NEA-TF-16-SZ-0430 regisztrációs számon nyilvántartott pályázatban támogatott szakmai fórumát a „A helyi közösségek és együttműködéseik szerepe a hulladék-gazdálkodásban” címmel. A szakmai fórum javaslatai:Javaslataink … -
HELYI TERMÉK KÉZIKÖNYV
2016.03.17.Már online is letölthető, és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Megyei Igazgatóságaitól nyomtatott formában is kérhető a HELYI TERMÉK KÉZIKÖNYV! A kiadvány tartalmának kialakításában a NAK, az FM és NÉBIH szakemberek mellett a KISLÉPTÉK EGYESÜLET szakemberei is részt vettek! A kiadványban… -
Mikor árulhat a kistermelő süteményt?
2016.02.15.Köszönjük a NÉBIH gyors, életszerű, értelmező válaszát! ESET: Az új őstermelői igazolvány kiváltás során érkeznek sorra a segélykérések. Amúgy ténylegesen segítő falugazdász sem rögzíti a kistermelői sütemény/ pékáru termékeket az őstermelői igazolványba az adott esetben. Állítások: – „Nem lehet.” (Megjegyzésünk:…









